Teljes testet átmozgató hosszú gyakorlás jóga workshop, Mundo, Domingo, 11. Fevereiro 2018

Teljes testet átmozgató jógaworkshop

Ezen foglalkozás alkalmával az ászana és pránájáma gyakorlás a durva fizikai, az energetikai (pránikus) és a finom fizikai (mentális) test szisztematikus és teljes átmozgatásával illetve energetizálásával kiegyensúlyozza a szervezet működését. Annak érdekében, hogy az említett egyensúly bekövetkezzen, meghatározott sorban követik egymást a gyakorlatok. A jógázás mentális ráhangolódással, légzőgyakorlattal és egy alaposabb bemelegítéssel kezdődik, majd ezt követik az álló, a térdelő, a hasat erősítő, a hason fekvő homorító, a kéztámaszos, az ülő és a válltámaszos fordított testhelyzetek. Az ászana-blokkok egymást követve megerősítik a lábat, a hasat, a hátat, a karokat, majd az ülő gyakorlatok ellazítják ezeket a területeket. A gyakorlatsor a gyökércsakrától a koronacsakráig minden fő energiaközpontot harmonizál. A testhelyzetek a belső szerveket is átmasszírozzák, így az egyes szervrendszerek működése javul. Módszertanilag az egyes ászana-szekvenciák felkészítik a gyakorlót a következő egység végzésére, s közben fejlesztik a tudatosságot is. Az álló helyzetű ászanák hatásait az ülő helyzetűek kompenzálják, a has erősítőket a hason fekvő homorítók, a homorítókat az ülő előrehajlók, a kéztámaszosokat azok az ülők, melyekben nyújtózik a kar, a teljes sornak pedig a válltámaszos fordított testhelyzetek a levezetői. (A fordított testhelyzeteknek természetesen szintén vannak saját kompenzáló ászanái.) A nádikban történő energiaáramlást a pránájáma gyakorlatok támogatják. Az ászanák gyakorlása előtt teljes jógalégzés lesz, a végén pedig nádí-sódhana, illetve a mahá-bandha. A lelki hatás kiteljesítése érdekében a sor relaxációval és mantra-meditációval zárul.

Bővebb információ és jelentkezés:

Teljes testet átmozgató hosszú gyakorlás jóga workshop

Encontrar mais eventos em torno de você
Obter recomendações de eventos com base em seu gosto Facebook. Obtê-lo agora!Mostre-me os eventos adequados para meAgora não