17. Fevereiro 2018 - 14:30 até 22:00

Mamma Mia! - Szombathely, Mundo, Sábado, 17. Fevereiro 2018

2018-ban Szombathelyre érkezik a Mamma Mia! a Madách Színház előadásában!
●Országos turnén a sikermusical -

A Madách Színház produkciója, a Mamma Mia! országos turnéra indul, a jövő év elején, melynek egyik helyszíne Szombathely. A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt. Így
2014-ben önálló rendezésben, díszlettel és jelmezzel kerülhetett a darab a magyar nézők elé.
A Mamma Mia! eredeti produkcióját először Londonban vitte színre Judy Craymer, Catherine Johnson és Phyllida Lloyd, Magyarországon pedig 2014 szeptemberében mutatta be a
Madách Színház. A 6 kontinensen több mint 60 millió néző által látott és a filmvászonról is jól ismert, ABBA-slágereket felvonultató sikermusical iránt az elmúlt években óriási volt az érdeklődés, jelenleg is több hónapra előre elfogytak rá a jegyek. A szuperprodukció népszerűségét az is jól mutatja, hogy immár a negyedik évadban van műsoron a darab a Madách Színházban, és lassan a 300. előadás következik.
A Madách Színház előadásában eddig összesen több mint 250 000 néző látta!
A Madách Színház 10 éven keresztül tárgyalt a Mamma Mia! színrevitelének jogairól, és mint minden más zenés darab esetében, itt is a non-replica változathoz ragaszkodott. A hosszú tárgyalási folyamat után sikerült megszerezni a jogot, így 2014-ben önálló rendezésben, díszlettel és jelmezzel kerülhetett a darab a magyar nézők elé, a világon egyedülálló módon, hiszen a musical 1999-es londoni ősbemutatója óta eddig mindig és mindenhol Phyllida
Lloyd rendezésében és Anthony Van Laast koreográfiájával láthatta a közönség.
A Mamma Mia! országos turnéra indul. Az Aréna Savaria-t 2018. február 17-én fergeteges diszkóhangulat tölt meg, akkor ugyanis a Mamma Mia! sztárjaival bulizhat a közönség! A musical fináléja hagyományosan közös tánccal végződik, így azoknak a nézőknek, akik megőrülnek a felejthetetlen színházi élményért és nem akarnak lemaradni a legnagyobb világsikerekről, érdemes előre beszerezni jegyüket.

Mamma Mia! - Szombathely

Encontrar mais eventos em torno de você
Obter recomendações de eventos com base em seu gosto Facebook. Obtê-lo agora!Mostre-me os eventos adequados para meAgora não