22. Fevereiro 2018 - 18:00 até 19:00

kocsisimre – kiállításmegnyitó, Mundo, Quinta, 22. Fevereiro 2018

kocsisimre – kiállításmegnyitó

Kocsis Imre (1940–2015) festőművész eddig ismeretlen művei a ’70-es évekből – értékesítéssel egybekötött kiállítás

A festőként induló Kocsis Imre az 1960-as évek végén, a magyar grafika virágkorában, engedve a személyiségéből eredő érdeklődésnek, feloldva az önkontroll gátjait, kilépett a végzettsége szerinti szakmai besorolásból. Intenzíven kezdett alkalmazott grafikával foglalkozni. Először organikus és geometrikus formák dinamikus kontrasztjára épülő grafikákat készített, majd következtek a pop-art tanulságokat érvényesítő sorozatok, később pedig a fotót segítségül hívó grafikai lapok. E lapokon a jelképteremtés, az emblematikus kifejezés útjait vizsgálja. A szimbólumteremtés a legfontosabb számára, olyan eszközökkel fogalmaz, melyek többértelműséget adnak, s nyitva hagynak gondolati pályákat, kihasználják és fokozzák az ellentétek összejátszásának asszociációt indító erejét.

Bár elismert grafikus lett, de ezek után is festőnek tartotta magát, újra festeni kezdett, naturálisan leíró, a hiperrealizmus formai megjelenését idéző, fotót és reprodukciót felhasználó festményeket. Így grafikai munkássága jórészt a műterem homályában maradt. Eddig.

Most e kiállítás segítségével beleshetünk a műterembe, felfedezhetjük az elfeledett grafikus Kocsis Imrét, s a néző eldöntheti: mit látni a Kulcslyuk mögött?

Kiállításmegnyitó: 2018. február 22. 18:00
A kiállítás megtekinthető: 2018. február 22. és április 15. között az Átrium emeletén ingyenesen, a színház nyitvatartási idejében.

kocsisimre – kiállításmegnyitó

Frita Comigo ?

Frita Comigo ?

Sexta 31. Agosto 2018
TARGET 2018
Sexta 07. Setembro 2018
Corrida Mulher Maravilha RJ
Domingo 26. Agosto 2018
FHOX On The Road - Recife 2018
Quarta 12. Setembro 2018
Coldplay Em Fortaleza 2017
Sábado 08. Setembro 2018
Encontrar mais eventos em torno de você
Obter recomendações de eventos com base em seu gosto Facebook. Obtê-lo agora!Mostre-me os eventos adequados para meAgora não